CLICK HERE FOR THOUSANDS OF FREE BLOGGER TEMPLATES

2010. február 2., kedd

18. fejezet

/ Bella szemszöge /

Gyorsan bevágtam magam Alice mellé az anyósülésre. Kerültem a tekintetét, direkt úgy tettem, mintha az előttünk fekvő erdőt tanulmányoznám. Hálás voltam neki, hogy nem kezdett el kérdezgetni. Most legkevésbé arra volt szükségem, hogy ezt kibeszéljem. A lányomnak szüksége van rám. El sem hiszem, hogy már is igent mondott Emmett öccsének. Hiszen még nem is ismeri! Mindegy. A lényeg, hogy mindjárt ott vagyunk és akkor megvitatjuk ezeket a dolgokat. Gondolataimból Edward becsapódása ébresztett fel. Egyszerűen kivágta az ajtót és beugrott a kocsiba.
- Bella, ezt te sem gondolhatod komolyan! –mondta és a hangjában volt valami. Valami, ami ezt az egész mondatot olyanná tette, amilyet Edward soha nem mondott volna. Persze. Mert az ÉN Edwardom tényleg nem mondta volna. De ő már nem az enyém. Hanem Tanya-é. Hozzá kell szoknom a gondolathoz.
- - Mit nem gondolhatsz komolyan? –kérdezte Alice csilingelő hanggal. Tipikus. Eddig tiszteletben tartotta (2 percig megjegyzem) a magánéletem, de amint Edward belép a képbe, egyből neki állt a kivesézésemnek.
- Semmit –mondtam, mire Edward horkantott egyet. – Jó, oké. Nem semmit. Valamit. Valamit, amit komolyan gondolok, mert úgy van! – az utolsó mondatot hangosabban mondtam, miközben hátra fordultam hozzá.
- De hát, nem is úgy van! –mondta felháborodottan és két kezével mutogatott ,mintha ezzel is hangsúlyozni akarná mondani valójának lényegét, valóságát.
- Persze. Mintha te valaha is bármit jobban tudtál volna nálam –mondtam mosollyal az arcomon. Jó, oké. Tudom kicsit szemét dolog volt ez a mondat ,de az istenért, fogja már be!
- Ne értsétek félre, órákig elnézném a kis vitátok, tényleg –mondta Alice humorosan. Aha, azt el is hiszem. A végén Pop Corn-t kéne neki adni.. - ,de azt hittem ,hogy most fontosabb dolgunk van. Öhm, mi is lehet az. Ja! Megvan! A lányotok esküvője! Menjünk.
Alice-nek igaza volt. Most Trixi a fontos. Edward kisebb falat. Elég, ha ő Tanya-val akar lenni ,legyen! Nekem aztán teljesen mindegy.
Kicsit zavart, hogy magamat is próbáltam átverni. Persze ,hogy érdekel mit csinál! Lehet ,hogy egy utolsó, hazug, kihasználós idióta, de az én utolsó hazug kihasználós idiótám. Komolyan, ha nem tudnám ,hogy lehetetlen ,biztos agyvérzést kaptam volna, már ettől.
Alice úgy vezetett, mint egy őrült. De ez az egész Cullen családról elmondható. Mivel vámpírok és szeretnek szabadon rohanni a levegőn, azt hiszik már mindenhol megengedett a kétszáz valahány km/h-s sebesség. Fenéket! Szerintem én voltam az egyetlen vámpír aki betartotta a szabályokat. Imádok száguldani a szabadban, de nem az utakon. Félek ,hogy ha esetleg karamboloznék akkor más sérülne meg ,mert akkora erővel csapódtam belé. De ez én vagyok.
Alice, most állt fel a kocsi feljáróra. Az út csendben telt. Fel se tűnt. Van amikor kell az, hogy elmélyedj a gondolataidban és némán ülj azokkal akiket szeretsz. Alice belekarolt a kezembe és úgy tipegett mellettem magas sarkújában. Hiába, még mindig vagy fél fejjel magasabb voltam ,mint ő. Hát ez van. Ő a mi hiperaktív ,idegesítő ,energikus Pöttöm Pannánk. Vagyis Pöttöm Alice-ünk. De az nem hangzik túl jól. Benyitottam a kapun. Érdekes látvány fogadott. A lépcső mellett ott állt a lányom. Szemébe sok mindent fedeztem fel. Öröm, biztonság érzet, szerelem.. Vele szemben Esme, pótanyám aki csak pislogott. Szerintem akaratlanul történt, de akkora mosolyra húzta a száját, hogy félő volt, ha nincsenek fülei akkor leszalad az arcáról. A lépcső felénél Rosalie állt. A szája tátva. Nem hittem a szememnek. Ilyet sem láttam még tőle. Nem mintha annyira jóba lettünk volna valaha is ,hogy az egész napot együtt töltsük, vagy legjobb barátnők legyünk. Dehogy! De amennyire „megismertem” őt, olyannak tűnt, mint aki álarcot visel. Mindig ez a kemény külső. Mindenki Emmettet, és azt a fiút nézte akit ölelgetett a magasban. Hát nem mondom ,hogy nem volt szokatlan ez a látvány. Ez olyan Emmett-es ölelési forma. Biztos az a fiú Mark. Emmett öccse. A lányom vőlegénye. Az én vőm… Ahogy elnéztem szépek voltak együtt, ahogy a nagy medve termetű vámpír öleli a kisebb, gyengébb testvérét. Levettem róluk a tekintetem és felnézem a lépcső tetejére. Nem tudom pontosan miért akkor és miért pont oda, de akkor is ezt tettem. Megláttam azt a dolgot ,ami a legfurcsább volt az egész házban. Beleértve a kidülledő szemű Rose-t, a félelmetesen vidám Esme-t és a két ölelkező vámpír férfit.
Ott állt a lépcső tetején Jasper. Mosolyogva és szeretettel teli szemekkel nézte ölelkező párosunkat. Karjait ő is körbe ölelte magán, mintha ő is meg akart volna ölelni valakit. Jasper! Először is : halvány sejtelmem sincs arról mikor láttam Jazz-t mosolyogni. Másodszor : szeretett teljesen csak nejére és pótanyjára szokott nézni. Harmadszor : saját magát öleli!!
Megint körbe vezettem a tekintetem mindenkin. Oké, csak én veszem észre mit csinál Jazz?? Ez hihetetlen. Végül is tényleg nagyon megható volt, ahogy Em és Mark egymásra találnak, de ennek én nem kerítettem most nagy feneket, végtére is ez a Mark akarja elvenni a lányom!
Végre Emmett letette a kezéből testvérét.
- Hogy a francba találtál meg? Mármint honnan tudtad ,hogy itt vagyok? Hogy még élek? Honnan? –ezek a kérdések záporoztak Emmett-ből
- Nos –Mark elmosolyodott. Kedves mosolya van. Biztos barátságos és nagyon udvarias. De kit érdekel? A lányomat akarja elvenni, anélkül ,hogy ismerném. Ez azért kicsit kiborító. -, úgy találtalak meg, hogy ez a szép hölgy idevezetett.
Szembe fordult a lányommal, felemelte az egyik kezét és gyengéd csókot lehet az ujjaira. Rendben, rendben.. Udvarias.. Na és? Ez még nem bizonyítja, hogy nem lehet akár egy olyan vámpír ,aki mókusokat tart ketrecben ,vagy aki megszállottan gyűjti, mondjuk a hajat.. Jesszusom, kezdek bedilizni.

2 megjegyzés:

Alice0218---ALice írta...

nagyon-nagyon teccik :)
elsőő

pusziik<3

DóNessmé írta...

nagyon nagyon köszzi
elsőő bizony:)

puszik<3